Ez már Mérő Verának is sok volt: nekiment Magyar Péternek az audis ámokfutó kapcsán tett kijelentése miatt
„Az azért kemény, hogy Magyar Péter lényegében rogáni kamunak titulálja azt a BRFK-közleményt” – fogalmazott az emberjogi aktivista.
A gyanúsított férfi esetében a kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) kell végrehajtani.
Elrendelte a letartóztatását a Kaposvári Járásbíróság pénteken annak a férfinak, aki szerdán a gyanú szerint rendőrökre támadt a Somogy vármegyei Iharosberényben – tájékoztatta a Kaposvári Törvényszék szóvivője az MTI-t. Vadócz Attila elmondta, a bíróság azzal indokolta végzését, hogy a felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettével gyanúsított férfi esetében fennáll a szökés, az elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye, és rendelkezett arról, hogy a kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) kell végrehajtani.
Az ügyész tudomásul vette a döntést, a gyanúsított és védője fellebbezett ellene, így az ügyben másodfokon a Kaposvári Törvényszék hoz határozatot. A Központi Nyomozó Főügyészség az esetről pénteken, az MTI-hez eljuttatott közleményében arról írt, hogy a férfival szemben már ezt megelőzően is eljárás volt folyamatban hivatalos személy elleni erőszak miatt.
A nyomozó ügyész kutatás és a gyanúsítotti idézés személyes átadása miatt szerda reggel megjelent a férfi tartózkodási helyén. A gyanúsított az ingatlanban könnyfakasztó sprayvel ráfújt az eljárási cselekményt biztosító nagyatádi rendőrökre, majd bozótvágó késsel feléjük indult, a megölésükkel fenyegetőzve felszólította őket, hagyják el az udvarát. Mivel többszöri felszólítás ellenére sem hagyott fel támadó magatartásával,
a rendőrök két figyelmeztető lövést adtak le.
A férfi visszament a házba, de rövid idő múlva előjött és azt kiabálta, hogy Molotov-koktélt készít, felrobbantja a vele szemben intézkedőket. Az ügyészség értesítette a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységét, végül az elkövető ellenállás nélkül megadta magát.
(MTI)
Nyitókép: képernyőfotó